A KAMRA létrehozásának gondolata az IKON Debrecen tulajdonosaiban és munkatársaiban már régóta érlelődött. Tulajdonképpen 2012 tavaszán az étterem megnyitásakor is szerették volna a koncepciót útjára indítani, de a beruházás végül 2016-ban valósult meg és ebben az évben teljesedett ki.

Az IKON KAMRÁJA egy régi álom megszületéséről szól. A tulajdonosok Balogh Károly és Kőrösi Zsolt, illetve Pataky Péter séf és Takács Norbert „kamramester” ötletei egyaránt valóra váltak. 

Hétfőnként az IKON Teraszán igazi piknik hangulatot varázsolunk a kedvedért, ahol akár a helyszínen megkóstolhatod az IKON Kamra finomságait. Ne kínozd magad és gyere el az IKON teraszára augusztus 14-én délután. Mottó: Piknik a városban!

Nem csak a vendégeink, hanem mi magunk is nagyon szívesen ücsörgünk itt, ha a munka megengedi - mondta Pataky Péter séf, az IKON Debrecen szakmai vezetője, miközben kért nekem egy eszpresszót az étterem egyedi pörkölésű saját kávéjából.

Fedezd fel az IKON KAMRÁJÁT!

Az IKON Kamrában egy jó nap kávéval indul és borral ér véget.

Valóban. Az új enteriőr a vendéget már kívülről csábítóan hívogatja. Debrecen és a vidék egyik legjobb étterme látványosan felszabadultabb és barátságosabb lett. Megszűnt a korábbi „fine dining” érzés, eltűnt az ilyen helyekre jellemző „lounge”, a tükröződő padlókerámia is a múlté. Cserébe egy meleg színvilágú fapadló, a bisztrókra jellemző asztalok, puha kanapék és székek fogadják a látogatókat. A bár szomszédságában pedig a mindenki számára nosztalgikus érzéssel bíró KAMRA hívogat.

Ezzel nemcsak a dizájn változott - vette át a szót Takács Norbert, aki pincérként és kamramesterként gondozza a projektet - hanem több új funkcióval is bővültünk. Most, ha valaki bejön enni, akkor anélkül, hogy hátra jönne az étterem elegánsabb részébe, itt is le tud ülni és kötetlenül, lazán kóstolhat a kézműves borainkból, saját készítésű termékeinkből. A hangulat kialakításakor ügyeltünk arra, hogy a kellemes zene, a barátságos színvilág, a kényelmes - akár könyöklős borozós pultjaink - fokozzák a vendégekben az otthonosság érzését. Az a tapasztalat, hogy nemcsak az újabb, hanem a törzsvendégeink is elfogadták, megszerették a helyet. Sokan, akik eddig délben az elegánsabb részen ebédeltek, most ide kérik a menüt. 

És mi van a Kamrában? - kérdeztem Pétertől. Itt is lehet felfedező útra indulni, amit anno nagyanyáink kamrájában gyerekként megtettünk?

Az a jó kamra, amelynek "roskadoznak" a polcai. Nekem is volt ilyen élményem, amikor két nagyszülőmhöz rendszeresen beszöktem. Itt mindig alapvető, de nagyon finom házias dolgok közül tudtam nassolni. Az egyik bödönben házi méz volt, a másikban zsír, amelyben ideális esetben konfitált, azaz zsírban lassan készített húsok lapultak. Aztán az elmaradhatatlan szalonnák, kolbászok között válogathattam. Szerintem, akik még jártak kamrában, mindenkinek van ehhez hasonló emléke. Azt gondolom, hogy a fiataloknak is átjön ez az üzenet. A mi kamránk egy olyan hely, ahol kötetlenül - akár állva, akár ülve - kóstolhatsz. 
Szemben azzal a pincéres, "azonnal hozom uram" attitűddel, itt egy családi, baráti hangulat a jellemző. Természetesen, aki továbbra is szeretne elegánsabb és teljes körű kiszolgálást, azt az étterem másik részében ugyanúgy igénybe veheti. 

Fedezd fel az IKON KAMRÁJÁT!

Az a jó kamra, amelynek "roskadoznak" a polcai.

Az IKON nyitása óta preferálta a magyar kézműves borászatokat, ez meglátszott a borkínálatában is. Számos borászattal már akkor kapcsolatba kerültek, amikor még kizárólag baráti kóstolókon kínálták boraikat. A támogatás nem hiába való volt. Egyik ilyen felfedezettjük Ludányi Balázs pincészete a Mátrából, boraik már egy Michelin-csillagos étteremben is ott vannak. Az IKON borlapján megtalálható a Cívis nevű saját habzóbor is, amelyet rövidesen újabb saját címkés borok, sörök is követnek majd.

Sokféle lekvár, sajtok, tepertőkrém, kolbász, szalonna, pástétomok és természetesen debreceni páros van a Kamrában, amely meg is kóstolható és elvitelre is kapható - hangsúlyozta Pataky Péter séf. Amire a "Kamra logónkat" rátesszük azt vagy mi csináltuk, vagy felelősséget vállalunk a kistermelő eredeti és minden tekintetben kifogástalan termékéért, azaz igen nyugodtan eheted vagy haza is viheted, mert jó. A kollégáimmal együtt
nagyon sokat dolgoztunk-dolgozunk azért, hogy a vendégeink fejében ott legyen a párhuzam a minőségi ételek és borok, illetve az IKON között.
 
Fedezd fel az IKON KAMRÁJÁT!
 
Lekvár, sajtok, tepertőkrém, kolbász, szalonna, pástétomok, debreceni páros, saját címkés borok...
 
Akár egy tudatosan megtervezett borvacsoránál a Kamrában található alapanyagokból készített, külön étlapon található ételek szépen kiegészítik a finom borokat. Cél az eredetiség, a helyi és regionális értékek bemutatása, a harmóniára való törekvés. Az IKON Kamrája valóban garancia egy önfeledt, laza és mégis élményekkel teli szórakozásra és csipegetésre.
 
Ahogy a séf megfogalmazta:
minden adott egy jó kis Kamrázáshoz, szóval minden „Fenékig tejfel”!
Ahhoz, hogy első kézből értesülj étlapunk változásairól, szervezett eseményeinkről iratkozz fel hírlevelünkre.